Búcsúzunk… Dr. Nánási László (1960–2020)

sff

Kedves Laci!

Olvasom a vasárnap délutáni híreket… és döbbentem olvasom a hírek között, hogy elveszítettünk Téged… Itt hagytál bennünket. Megrendülten próbálom értelmezni a szavakat: nem értem – és mégis, nagyon is értem.

Évfolyamtársak voltunk Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Emlékszem, milyen határozott és elhivatott voltál. Mint 1979-ben frissen érettségizett, élet- és munkatapasztalattal nem rendelkező, a család dédelgetett biztonságából éppen kipottyanó csoporttársaid, irigyeltük magabiztosságod, céltudatosságod.

Kiskunfélegyházáról érkeztél, ahogyan még néhány évfolyamtársad, úgyhogy általános és középiskolai éveid, teljesítményeid „híre” részévé vált a közbeszédnek. Olyan voltál a szemünkben, mint a hajdani debreceni református kollégium peregrinus diákjai. Eljöttél az egyetemre, hogy mindent megtanulj és hazavidd fejedben, szívedben, s majd mindent a maga helyén és idején hasznosíts. Hiszen egész életedben csodált képességed volt patikamérleg pontossággal különválasztani a szakmát, a tudományos pályát, a magán- és közéletet.

Már az egyetemen határozott értékrenddel bírtál, amely családod és szülővárosod jászkun polgárainak, Kiskunfélegyházának ajándéka volt, és amely a puritán, kérlelhetetlen erkölcsi tartást, a megszerzett tudásnak a közösség javára kamatoztatását jelentette. Nehezen vetted tudomásul, hogy egyes jogászpalánták az egzisztenciateremtés és hatalomgyakorlás, a befolyásolás megszerzendő eszközeként tekintettek tanulmányaikra. Velük ellentétben Te véresen komolyan vetted a jogászi hivatásra készülést – és elvártad ezt tőlünk, barátaidtól is. Pengeéles és részrehajlás nélküli emberismereteddel néhányszor engem is megfeddtél, mint többszörös bölcsész- és pedagóguspalántát: számon kérted rajtam a talentum hasznosításához elengedhetetlen következetes céltudatosságot, az önmagunkat sem kímélő kitartás hiányát.

Nagyszerű mestereink voltak a szegedi egyetem jogi karán, akiket együtt hallgathattunk… a római jog nemzetközi hírű professzora, Pólay Elemér hatalmas tudással és mértéktartó eleganciával tartott előadásai egy életre mintát és mércét jelentettek számunkra a jogi gondolkodás, a jogi kultúra és a jogász hivatás értelmezésében. Későbbi életpályád szempontjából is fontosnak bizonyult büntetőjog professzorunk, Tokaji Géza tűhegyes definíciókon alapuló pontos, elemző gondolkodása éppúgy, mint ahogyan kriminológiából a tavaly elhunyt(!) Merényi Kálmán lebilincselő előadásai (aki 1992-2000 között Csongrád megye főügyésze is volt).

De aki leginkább összekötött bennünket a későbbi években is, Both Ödön, a jogtörténet szegedi emblematikus professzora volt. Együtt ültük végig előadásait, egyetlen óráját sem mulasztottuk volna el. Sőt, még az általa vezetett Jogtörténeti Tudományos Diákkörbe is beiratkoztunk, ahol együtt hallgathattuk a felsőbb évesekkel – közöttük a szegedi egyetem későbbi hazai és nemzetközi hírű jogtörténész professzoraival, a nagyszerű pályatársakkal és kollégákkal, Homoki-Nagy Máriával és Balogh Elemérrel – Both professzor úr felejthetetlen okfejtéseit a magyar és nemzetközi jogtörténet kutatási eredményeiről és megválaszolásra váró kérdéseiről.

Azután mindenki járta a maga útját: Te fiatalkori eszményeidnek megfelelően a joggyakorlat felé indultál. A diplomaszerzést követően, 1984-ben fogalmazóként helyezkedtél el Kiskunfélegyházán az ügyészi szervezetben. A jogi szakvizsgát 1986-ban tetted le, majd ugyanebben az évben ügyészi kinevezést kaptál a Kecskeméti Városi Ügyészségen, ahol 1988-ban már vezető-helyettes ügyész voltál. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre 1993-ban helyeztek át, ahol csoportvezető, osztályvezető ügyészi, majd 2001-2019 között főügyészi beosztást töltöttél be.

Figyelemmel kísértük szakmai sikereidet, a tudományos konferenciákon pedig személyesen osztottad meg velünk kutatási eredményeidet, 2010-ben a Szegedi Tudományegyetemen védted meg a magyar királyi ügyészség történetéről írott PhD-értekezésedet. A kibocsátó alma mater mindig hazavárt: a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszékén létrejött Államtudományi Kutatóműhely kutatójaként (2017-), majd címzetes egyetemi docensként számított rád (2018). Ezen túl előadást tartottál a budapesti, a pécsi, a miskolci, a kolozsvári jogászképzésben és további szakmai képzések, tudományos konferenciák rendszeres előadója voltál a büntető anyagi és eljárási jog, az alkotmányjog és a jogtörténet témakörében.

Tudományos tevékenységed részeként az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a büntetőjog történetével, annak anyagi és eljárási rendelkezéseivel kapcsolatos, valamint a magyar jogtudósok életművét bemutató írásaid jelentek meg szakmai folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Tagja voltál az Ügyészek Lapja, az Ügyészségi Szemle, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar FORUM Acta Juridica et Politica című folyóiratok szerkesztő bizottságainak.

Fontosnak tartottad, hogy a szakmán belül és kívül mind szélesebb körben ismerjék meg a jog legkiválóbb művelőinek emlékét, munkásságát. A tanulmányok, szakmai cikkek mellett kezdeményezésedre őrzi tábla Kecskeméten a hajdani református jogakadémia ókollégiumi épületében Fayer László, Vargha Ferenc, Ráday Gedeon, Kovács Pál, Kováts Andor, a piarista kollégium falán Szlemenics Pál, Csemegi Károly, a törvényszék épületén az 1951-ben meghurcolt államügyészek és bírák, Nagyenyeden pedig a Bethlen Kollégiumban Vajna Károly emlékét.

Útjaink az egyetem után nem a jogászi pályán, hanem a tudomány területén találkoztak ismét – és újra Szegeden. Nagyszerű érzés volt doktori védésed résztvevőjének lenni. Kutatási témáid elsősorban a büntetőjog területéhez kapcsolódtak, tudományos névjegykártyádon (www.mtmt.hu) 132 közlemény szerepel, amelyek közül az első 1986-ban jelent meg „A kóros élvezetre alkalmas anyagok a magyar büntetőjogban” címmel.

Arra különösen büszkék voltunk, hogy a 2011-ben Szekszárdon megalakult Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport alapító tagja lettél. Közös konferenciáinkon előadásaid, előadásnak beillő, imponáló tényanyagismeretről tanúskodó hozzászólásaid a jogtörténet, a néprajztudomány, a történettudomány határterületén a jogi kultúrtörténet és a jogi néprajz kutatói számára rendkívül fontosak voltak, publikációid részévé váltak a kutatás- és tudománytörténetnek.

Már szülővárosod, Kiskunfélegyháza elkötelezett a magyar büntetőjog és a jogi kultúrtörténet, a jogi néprajz mellett, hiszen a Vajna Károly „Hazai régi büntetések” (1906-1907) címmel megjelent kétkötetes munkáját megelőzően és azt követően összegyűjtött büntetőjogi emlékek és tárgyak egy része 1951-ben Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba került. Bónis György jogtörténész professzor 1969-ben rendezett máig látogatható kiállítást az egykori Országos Börtönügyi Múzeum megmentett anyagából.  Mezey Barna jogtörténész professzor tanulmányai, a büntetésvégrehajtás szakfolyóiratában megjelenő rendszeres híradások – amelyek között a Te írásaid, közéleti szerepvállalásaid is meghatározóak voltak – felhívták a jogtörténészek figyelmét e gyűjtemény szerepére a hazai büntetőjog történeti kutatásai során.

Hivatali beosztásod szerint 2001-től a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség vezetője, szabadidődben és a tudomány számára szentelt óráidban a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet jeles kutatója, kutatási eredményeink ismertetője és közvetítője voltál az ügyészségi szervezetben és Bács-Kiskun megyében – valamint az utóbbi években az erdélyi büntetőjogtörténet feltárásának, szintézisének folyamatában.

Mint a Csemegi-kódex megszületésének időszakában a magyar jogászok legkiválóbbjai, a jogtörténet eredményeit a büntetőjogalkotás folyamatában is hasznosítani kívántad: cikkeket, tanulmányokat írtál a témában. Az ügyészi hivatásrend legjelesebbjeinek emlékét ápoltad, az ügyészi szervezet történetének legjobb ismerője voltál Magyarországon. Kutatási témáink Vajna Károly munkái kapcsán találkoztak, aki maga is gyakorló jogászként, a magyar börtönügy megújítójaként vállalta a jogtörténet, a jogi kultúrtörténet és jogi néprajz érdeklődésére egyaránt számot tartó büntetőjogi hagyományok gyűjtését és közzétételét. A kutató Nánási Lászlót rendkívüli alaposság, pontos tényismeret, részrehajlás nélküli helyzetértékelés és az összefüggések világos rendszerezése jellemezte, könyvismertetéseid pedig felértek egy-egy új tanulmánnyal.

A kibocsátó alma mater ha visszahívott, örömmel mentél oktatni és kutatni is. Nagyszerű volt együtt dolgozni a SZTE Állam- és Jogtudományi Karán a Homoki-Nagy Mária vezette Államtudományi kutatócsoportban, ahol Te az ügyészség, mint hivatásrend szerepével, történetével foglalkoztál. Edvi Illés Károly, továbbá a kecskeméti tudós koronaügyész, Vargha Ferenc volt számodra a példa a joggyakorlat és jogtudomány művelésének egységére – életükkel, munkásságukkal cikkeidben többször is foglalkoztál. Másik kedves témád ismét hazahúzott: a kecskeméti református jogakadémia történetének megírásában teljes szívvel-lélekkel vettél részt.

Utolsó találkozásunk 2019. november 28-29-én Pécsett a PTE ÁJK jogtörténész professzora, Kajtár István emlékére szervezett konferencián volt. Legutóbbi kedves témádról, a dél-alföldi betyárperek jogi és kriminalisztikai hátteréről tartottál előadást. A várt és szokott lelkesedést beárnyékolta, hogy november 15-én kaptad a hírt felmentésedről. Nem kérdeztünk erről, a közös időt arra használtuk, hogy hihetetlen szakmai tudásodból merítsünk.

Hiszen számunkra, egyetemi oktatók és kutatók számára rendkívül fontos voltál, PhD-s hallgatóink szemében pedig példa: lám, gyakorló jogászként is lehet tudományos pályát építeni, a tudományok művelése nem nélkülözhető a sikeres jogalkalmazói, szakmai pályához sem.

Emlékszel Csejtei Dezső filozófia óráira? Elsőéves joghallgatók voltunk Szegeden és 1979-et írtunk. A fiatal oktató előadásain dugig megtelt a nagy előadóterem. A tematika szerint a modern spanyol és német filozófia volt az óra tárgya. Ortegát, Spenglert, Nietzschét, Heideggert értelmezve, elemezve azonban rólunk és hozzánk beszélt. Hogy felelősek vagyunk sorsunkért, felelősek vagyunk azért, ami a mindennapokban történik és történhet velünk, körülöttünk. Kimondta, amiről akkoriban csak suttogva gondolkodhattunk: hogy a diktatúra a társadalmaknak nem az egyetlen reális létezési formája – és mi egy életre elhittük ezt…

 

Nagy Janka Teodóra