Category Archives: Programok

Meghívó – Kiskun Múzeum – Kötetbemutató és kiállítás

Tagányi-szekció a kolozsvári Tudomány- és Kutatástörténeti Konferencián

2022. október 6–7-én, 15. alkalommal rendezték meg a Tudomány- és Kutatástörténeti Konferenciát Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézet szervezésében. A nemzetközi konferencián a Tagányi-kutatócsoport – amelynek szakmai hátterét a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport jelenti – önálló szekcióban mutatta be eredményeit. A szekció nyitóelőadásában Kutatócsoportunk tudományos titkára, Dr. Bognár Szabina számba vette, hogy a korabeli európai tudományos áramlatok nyomán kimunkált Tagányi-féle kutatási programok miként hatottak, s hatnak ma is a magyar néprajztudományban. A Tagányi-projekt vezető kutatóját Kutatócsoportunk alapító tagjai követték. Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária a Dél-Alföld mezővárosaiban fennmaradt egyezségek könyveit, illetve az egyezségek gyűjteményeit elemezte. Dr. Horváth József a 18. századi temetési költség-elszámolások történeti-néprajzi forrásértékét vizsgálta előadásában. Szeberényi Gábor, a Tagányi-projekt résztvevő kutatója, a „Tagányi-tanítványokról” – Szekfű, Hóman, Holub – értekezett. Kutatócsoportunk elnöke, Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra „A falusi földközösségek kutatása a jogi néprajz és jogszokáskutatás új eredményei tükrében” címmel tartott előadást. Szabó Ernő, Kutatócsoportunk tudományos munkatársa a Tagányi-kutatás legújabb eredményeit ismertette. A szekció a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport legújabb kiadványainak bemutatásával zárult. A nagy érdeklődést kiváltó Tagányi-szekciót élénk, inspiráló diszkusszió követte.


A konferencia teljes programja elérhető a Kriza János Néprajzi Társaság honlapján: http://www.kjnt.ro/infoteka/300


Bővebb fotódokumentáció a nemzetközi konferenciáról a Kriza János Néprajzi Társaság közöségi oldalán található: https://www.facebook.com/media/set?vanity=KrizaJanosNeprajziTarsasag&set=a.5379801092117837

In memoriam Kajtár István: jogi kultúrtörténeti könyvbemutató a PTE ÁJK centenáriumi programsorozatában

(„A jog kulturális holdudvara” – A magyar jogtörténet, jogi kultúrtörténet európai kontextusai. Jogtörténeti Értekezések 56., Budapest, Gondolat Kiadó, 2022)

Bensőséges hangulatú ünnepségen, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar centenáriumi programjai között 2022. szeptember 8-án került bemutatásra „A jog kulturális holdudvara” – A magyar jogtörténet, jogi kultúrtörténet európai kontextusai (Budapest, Gondolat Kiadó, 2022), a Dr. iur. Dr. habil. Kajtár István DSc. emlékének ajánlott tanulmánykötet.

Köszöntő szavaiban Prof. Dr FedelesTamás oktatási rektorhelyettes, a PTE Centenáriumi Programirányító Bizottság elnöke emlékezett a Kar 2019-ben elhunyt nemzetközi hírű jogtörténész professzorára. A jogtörténeti tanszéket vezető, jogászok nemzedékei által tisztelt jogtudós, a kiváló kolléga, a kar- és  egyetemtörténeti tanulmányokat is jegyző pécsi professzor alakját Dr. Fábián Adrián dékán idézte.

Prof. Dr. Mezey Barna DSc., az MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport vezetője a Kutatócsoport a 19-20. századi magyar és az európai jogtörténet viszonyrendszerének bemutatását célul tűző Jogtörténeti Értekezések kiadványsorozatának szerkesztője méltatta az osztrák jogtörténet, jogi kultúrtörténet legújabb eredményeit a magyar kutatás számára közvetítő, a pécsi jogi kultúrtörténeti műhely létrehozójaként a jogi kultúrtörténet, mint kutatási irány egyik hazai megalapozójának tekintett nagyszerű pécsi jogtörténész kolléga tudományos pályáját. Köszönetet mondott Dr. Nagy Janka Teodóra és Dr. Béli Gábor szerkesztőknek, a kötet lektorának Dr. Révész T. Mihálynak, továbbá a technikai szerkesztői munkáért Dr. Megyeri-Pálffi Zoltánnak és Szabó Ernőnek. Mint elhangzott, a kötet megjelenéséhez az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat nyújtott támogatást, a kézbe vett kötet igényes nyomdai munkája a Gondolat kiadót és vezetőjét, Bácskai Istvánt dicséri.

A szerkesztői megszólalásokban Dr. Béli Gábor a PTE ÁJK oktatási dékánhelyettese Kajtár Istvánra, a jogtörténészek generációit pályájukon elindító pécsi tanszékvezető professzorra emlékezett. Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport elnöke, az MTA PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottság Munkabizottságának alelnöke Kajtár István a mester, majd kutatótárs, a kutatóműhely alapító tag szerepét méltatta abban, hogy a jogi kultúrtörténet mellett a jogi néprajzi kutatások is a hazai jogtörténettudományban találtak otthonra. Mint kiemelte, a tematikailag sokszínű kötet „Tanulmányok a jog kulturális holdudvarából” fejezetének publikációi a jogi kultúrtörténeti kutatások legújabb hazai eredményeit és azok nemzetközi összefüggéseit mutatják be. „A magyar jogtörténet, jogi kultúrtörténet európai kontextusainak kutatója: Kajtár István” fejezet tanulmányai, visszaemlékezései alapján pedig kirajzolódik az európai kitekintéssel művelt jogtörténet-tudomány kiváló professzorának szakmai pályaképe. (A kötet szerzői: Balogh Elemér, Bánkiné Molnár Erzsébet, Béli Gábor, Bódiné Beliznai Kinga, Bognár Szabina, Falus Orsolya, Frey Dóra, Gelencsér József, Homoki-Nagy Mária, Horváth József, Kajtár István, Kajtár Istvánné, Korsósné Delacasse Krisztina, Marian Malecki, Matla Gabriella, Mezey Barna, László Balázs, Nagy Janka Teodóra, Nánási László, Peres Zsuzsanna, Stipta István, Szabó Ernő, Szabó Géza, Szabó István, Varga Csaba, Völgyesi Levente.)

Ahogyan a 2019. november 28-29-én a Pécsi Akadémia Bizottság székházában szervezett emlékülés és konferencia résztvevői, a könyvbemutatón megjelent szerzők szakmai és személyes hozzászólásai is az emlékezés ünnepi pillanatainak részeivé váltak. Jelképesnek is tekinthetőek Prof. em. Font Márta, az MTA PAB alelnöke a jelenlévőkkel megosztott gondolatai a társtudományterületek együttműködésének fontosságáról, a kutatói hálózatokban gondolkodó kollégáról. A bensőséges megemlékezéssé vált könyvbemutatót a család képviseletében jelenlévő Dr. Kajtár Istvánné „a Kajtár István a professzor, a kolléga és az ember iránt írásban és szóban megnyilvánuló tiszteletet és szeretetet” köszönő szavai zárták.

A könyvbemutató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, az MTA PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottság Jogdogmatikai és Jogtörténeti Munkabizottsága és a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE KPVK) szervezésében, Korsósné Dr. Delacasse Krisztina adjunktus moderálásával valósult meg.

Az esemény sajtóvisszhangja:

https://ajk.pte.hu/hu/hirek/jogi-kulturtorteneti-konyvbemutato-2022-09-08

https://mtajogtortenet.elte.hu/content/in-memoriam-kajtar-istvan-jogi-kulturtorteneti-konyvbemutato-a-pte-ajk-centenariumi-programsorozataban.t.29403

Néprajzkutatók VII. Makói Találkozója, 2022. szept. 8.

Könyvbemutató Eszéken: a szlavóniai magyarok és a jogi néprajz ünnepe

A Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport kiadványsorozatának 9. köteteként jelent meg 2021-ben az eszéki Zrínyi Magyar Kultúrkör kiadásában a Jukić Zita eszéki levéltáros által sajtó alá rendezett drávaszögi és szlavóniai református ígéretlevelek és házassági egyezségek forráskiadása „Öszve eskettettek illyen egyezkedés mellett…” címmel.

A kötetet egy nemzetközi konferencián Szekszárdon – a horvát résztvevők érdeklődése mellett – 2022.04.13-án már ismertette a kutatócsoport elnöke, Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra, de különösen örömteli, hogy 2022.05.18-án Eszéken is sor került a könyv bemutatására a Josip Juraj Strossmayer Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Zrínyi Magyar Kultúrkör szervezésében.

A Dr. Njari Denis (Nyári Denisz), egyetemi docens, a Premodern Történelem Tanszék vezetője által szervezett programon a dísztermet betöltő nagyszámú közönség soraiban jelen volt Fuzik János Sándor, Magyarország eszéki főkonzulja, Dr. Lehocki-Samardžić Anna, egyetemi docens, a Magyar nyelv és irodalom tanszék vezetője, Dr. Lovas Eldina és dr. Rajković-Pejić Ana, a Horvát Történettudományi Intézet munkatársai, Magdika Dániel, az eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület elnöke és Ferenczy Nikolett, az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ tanára.

Dr. Njari Denis a szlavóniai magyarság történetéről tartott előadást. Ezt követően Hegediš Karolina, az eszéki kar magyar-történelem szakos hallgatója az Eszéki Állami Levéltár forrásait közreadó Jukić Zita, a technikai szerkesztő Szabó Ernő és a források jogi néprajzi értékelését jelentő tanulmány szerzői (Dr. Bognár Szabina, Bölcsészettudományi Kutatóközpont-PTE KPVK, Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, SZTE ÁJK, Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra, PTE KPVK) közül a könyvbemutatón jelen lévő Prof. Dr. Nagy Janka Teodórával és Dr. Bognár Szabinával beszélgetett, akik felhívták a figyelmet a közölt források kutatás- és tudománytörténeti jelentőségére a jogi néprajz, a néprajz és a jogtörténet szempontjából.

A jövőbeli tervekről, további együttműködési lehetőségekről szólva elhangzott, hogy a kötet a szlavóniai és drávaszögi magyarság kulturális értékei feltárásának, megismertetésének egyik fontos, új eredménye. Kulcsot ad a szlavóniai házasságkötési szokások alaposabb megismeréséhez – egy tervezett horvát fordítás elkészültével nemcsak az ott élő magyarok, hanem a horvátok széles köre számára is.

Az Eszéki Rádió Magyar nyelvű adásának felvétele:

Az eseményről az eszéki napilapban megjelent hír:

http://www.glas-slavonije.hr/494451/3/Knjiga-o-zenidbenim-obicajima-Madjara

Az eseményről a PTE KPVK honlapján megjelent hír:

https://kpvk.pte.hu/hu/hirek/konyvbemutato_eszeken_szlavoniai_magyarok_es_jogi_neprajz_unnepe

Az eseményről a Bölcsészettudományi Kutatóközpont NTI honlapján megjelent hír:

https://nti.abtk.hu/hu/19-hireink/647-konyvbemutato-eszeken-a-szlavoniai-magyarok-es-a-jogi-neprajz-unnepe